Több helyen szúrni kezdett a bokor,amikor valami mozgást éreztem magam előtt.  Már tátottam a számat,hogy sikítsak.

-Ne kérem,ne elijeszti! - susogott valaki.

Hosszan hasalt a fűben, szőke haja derengett a sötétben,de a hangja magas volt nem férfira inkább gyerekre vallott.

Tyler: Kit ijesztek el?

- Az őzt! Nézd! Ott!

Tára nyitott szemekkel bámultam körbe. Csak nagy lombokat láttam,majd egy kis barna  folt rajzolódott ki, hosszúkás kis fej pihent a sűrűben.

Tyler: Látom - suttogtam

Feszülten figyelve hasaltunk. A szívem bolondul vert. Ki lehet ez a magas fiú? Hallotta,ahogy pisiltem? Aztán az őz felállt,egyenesen felénk indult. Nagyobb volt mint gondoltam. A legfurcsább, legvarázslatosabb  állat volt,amit valaha láttam. Élesen felszisszentem,de hallottam,hogy mellettem a fiú is pontosan ugyanezt teszi.

Roxy: Tyler! Tyler, merre vagy? - csörtetett a bozótosban

Az őz sietve visszavonult a sűrűbe,a látótávolságon kívül.

- A fenébe! Ki lehet ez a barom?

Tyler: A nővérem.

- Ja értem. Akkor jobb ha mész. És? Mit keresel itt amúgy?

Tyler: A szüleink itt fognak dolgozni a Melchesterben.

- Ó, jól van. Én is az iskolába lakom. Harleynak hívnak. És te....Tyler,ugye? Figyu,ne mondj semmit a nővérednek az őzekről,jó? Túl zajos és feltűnő,mindet elijeszti. Maradjon a mi titkunk,oké?

Tyler: Oké

Harley: Kösz. Kösz, haver. - mondta és megszorította a kezem.

Másnap reggel

Nagyon korán felébredtem,az ágyamon fekve hallgattam a madarakat. Otthon legfeljebb verebeket láttunk, de itt hatalmas csapat fecske,rigó és kék cink trillázott az ablak előtt.

Ez volt immár az otthonunk. Körbenéztem a vacak kis szobában. eltűnődtem,hogy is fogjuk ezt Roxyval kipofozni. A régi falak láttán, el tudtam képzelni,hogy itt régen egy konyhalány lakhatott,és mire a folyosó állóórája hatot ütött ki kellett bújniuk az ágyból..

Azt akartam,hogy Roxy is felébredjen és játsszon velem szolgálólányost,de ez lehetetlen volt,az alvókirálynővel szembe.

Elgondolkodtam azon,amit anya este mondott előkerülésem után. Ma az ebédlőbe reggelizünk,anya a nagykoyhában készíti el a tojást. Nem lesz sok gyerek,mivel vakáció van,de látni fogom Harleyt,a fura őzlesőt az ebédlőben. Akivel van egy közös titkunk.

Ezt inkább gyorsan elhessegettem,és kiszálltam az ágyból, elindultam Roxyt ébreszteni,ugyanis meguntam a gondolkozást.

Tyler: Roxy! Kelj fel! Már a nap is kisütött!

Roxy: Ajj,Tyler,még nagyon korán van!

Tyler: Kérlek! Itt mindjárt reggeli,nem lehet lustálkodni.

Roxy: ......álmos vagyok.......

Inkább mentem tovább,de nem hagytam,hogy győzzőn! Gondoltam  készítek teát,utána már fel tud kelni.

Az ebédlő fele

Anya már sürgött-forgott a nagykonyhában, de a régi pultok és az öreg edények között a narancssárga ruhájában,túl modernek tűnt.

Roxy: Szia anya!

Tyler: Hosszú ruhát,és keményített kötényt kéne felvenned anya.

Gerda: Hogy mi? A ruhát holnap kapom meg! 

Roxy: Mi ez az égett szag?

Gerda: Jaj ne! Hé,nyomás az ebédlőbe! Lucas segíts egy kicsit,az Isten szerelmére. Teljesen szétestem. Nagyon úgy néz ki,hogy nem sikerül ennyi egyszerű reggelit elkészítenem. Akkor aztán vehetem a kalapom.

Lucas: Nyugodj meg drágám,senki sem főz olyan reggelit,mint te, így is nagyon finomnak néz ki.

Roxy nyomában átmasíroztunk a konyhán,be a nagy ebédlőbe egy kétszárnyú ajtón.

Hatalmas összetolt asztaloknál ült Mr. Wilberforce, Miss French, és két ismeretlen,az egyik épp most lépett be az ajtón.

Roxy: Vidáman integetett az ismerősöknek.

Miss French: Jó reggelt lányok! Mhh...érzem a szalonna illatát!

Mr. Wilberforce: Roxy, Tyler, ő Miss Ponsonby,a segédnevelő. Leginkább csak Seginek szólítjuk.

Próbáltunk nem nevetni.

Mr. Wilberforce: Barátságos figyelemmel kíséri a vakáció alatt bennlakó növendékeket. És ő a kertészünk Jed Breaksmith.

Roxy: Azt hittem, maga a kertész, Mr. Wilberforce.

Mr. Wilberforce: Nem én csak hobbikertész vagyok, Jed végzi a napi robotot.

Jed: Csinálja csak mindenki a maga dolgát. - vigyorgott. Rólam alig vett tudomást,bezzeg Roxyt tetőtől talpig végigmérte. - Szevasz haver! - mondta. A maga furcsa módján nagyon jóképű volt. 

Roxy: Szevasz, Jed! - úgy köszönt vissza,mintha egyidősek lennének.

Miss Ponsonby is köszönt nekünk,bár elég sápadt arca volt,majd felajánlotta,hogy üljünk a többi gyerekhez.

Négyen voltak. Három kicsi az egyik oldalon lógázta a lábát, velünk szembe Harley görnyedt az asztal fölé. Még így,ülve is magasnak tűnt. Vastag szálú hosszú haja sörényként keretezte keskeny,komoly és sápadt arcát. Épp a kaját várták ő addig olvasott valamit. Tekintetét a papírra szegezte. Nem nézett fel.

Talán szándékosan. Nyeltem egy nagyot,és odaballagtam a három kicsi mellé. Elég kicsinek tűntek iskolához, pláne bentlakásoshoz.

-Szia! - köszönt a legnagyobb. Hatalmas barna szemei fölé a leghosszabb szempillák borultak,amiket valaha láttam. Ébenfekete bőrén hasra esett a napsugár.

- Engem Zephnek hívnak.

Félénken rámosolyogtam. A következő gyerek még nálam is nagyobb zavarban volt. 

Zeph: Ő Shakura, az meg ott Dan.

Dan: Igen,Dan. Valójában Daniel. Az igazi Dániel bement az oroszlánok barlangjába,olyan bátor volt. Én is bátor vagyok egy kicsit, majdnem sose sírok. - mondtha komolyan rámpillantva tejbajuszos szájávak.

Tyler: Én meg Tyler vagyok. Kicsit sem bátor.

Harley felnézett. Úgy tűnt őszintén meglepi,hogy ott lát. Meglengette hosszú hajait, majd maga mellé mutatott a székre. De Roxy előbb ért oda.

Roxy: Hello, engem Roxynak hívnak.

Harley: Harley.

Roxy: Jó,de mi a keresztneved?

Harley: Ez a keresztnevem.

Roxy: És a másik neved akkor nyilván Davidson,ugye? - pukkadozott a nevetéstől.

Harley: Hú,de baromi vicces vagy. És milyen eredeti,most hallom ezt a poént először.

Lucas: Hé,nyugi csak barátkozni próbál - téblábolt át hozzánk apa. Nyilván neki sem volt teljesen egyértelmű,melyik asztalhoz üljön.

Roxy: Apa! - rántotta meg a fejét,ezzel eldöntve,hogy apa menjen szépen a felnőttekhez. - Szia,Harley Nemdavidson, oké ő az apukám,anyukám a reggelinket főzi,és ő meg Tyler a kishúgom.

Harley: Nem is olyan kicsi.

Tyler:  Tulajdonképpen ikrek vagyunk.

Harley: Az arcotokon kívül nem is hasonlítotok.

Roxy: Haha :D De aki biztosan nem kicsi az te vagy,hány centi vagy?

Harley kicsit megviseltnek tűnt.

Harley: 178

Roxy: Az kemény. És hány éves vagy?

Harley: 14

Roxy: Akkor még nőni fogsz?

Harley: Sajnos.

Roxy: Íme egy élő Guinnes-rekorder! És apukád és anyukád is óriások?

Tyler: Fogd már be,Roxy! - sziszegtem.

Meglepve nézett rám: Most miért?

Ezután se hagyta viszont abba a kérdezősködést Roxy, Harleynek el kellett mesélnie,hogy hogyan jutott ide,majd ő is elkezdett szövegelni: a Moorcroftról,eldicsekedett az ottani hőstetteiről, amikor lógott a suliból,meg mindennel. Apa rosszallóan nézett rá, Dan,Zeph és Shakura tágra nyílt szemekkel bámulták. Úgy tűnt,hogy Harley alig figyel rá, és vágyakozó pillantásokat vetett a papírjaira. Egyszer csak anya libegett be az ebédlőbe,kezében a hatalmas tálcával, és erre már Roxy-nak is volt annyi esze,hogy végre befogja.

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés